I. Komáromi Katalolikus Családi Nap

Tavaly óta katolikus imacsoport működik a városban. A közös imádkozásokon kívül minden hónap első vasárnapján zenei szolgálatot is teljesítenek a vasárnapi 9 órai szentmisén. Ezen kívül különféle jótékony célokra gyűjtéseket kezdeményeznek, ill. a hátrányos helyzetű embereket (pl. hajléktalanok, állami gondozottak, idősek) meglátogatják és adományokkal segítik.

Június első vasárnapján az úrnapi körmenet körmenet után családi napot szerveztek a Szent Ignác Közösségi imaház udvarán. Nagyon jó hangulatú összejövetel volt, ahol alkalom nyílt kötetlen beszélgetésre, közös sütögetésre, a gyerekeknek pedig játékra. Elsősorban az imacsoport és a baba-mama közösség tagjai vettek részt rajta családjukkal együtt. Reméljük, a következő alkalommal még több katolikus család él a lehetőséggel, hogy jobban megismerhessék egymást.

DSCN1266 DSCN1267 DSCN1268 DSCN1269 DSCN1270 DSCN1271 DSCN1272 DSCN1273 DSCN1274 DSCN1275 DSCN1276 DSCN1277 DSCN1278 DSCN1279 DSCN1280 DSCN1281 DSCN1282 DSCN1283 DSCN1284

Voltak akik a közös paprikás krumpli elkészítésével foglalatoskodtak:

DSCN1259

Mindenki hozzájárult az ünnepséghez valamilyen otthon készített étellel vagy itallal. Én egy torta sütését ajánlottam fel, ami mindenkinek nagyon ízlett, el is fogyott az utolsó morzsáig.

DSCN1260

Megígértem, hogy felteszem a receptet.

A tésztarecept egy régebbi süteményes újságból való, de természetesen fent van a neten is:

 http://fuszerkert.freeblog.hu/archives/2007/06/19/Epres_csokoladetorta/

Ajánlom mindenkinek, mert nagyon egyszerű, elronthatatlan recept. Mivel olyan sok időm nincs, hogy géppel 20 percet vacakoljak a keveréssel, annyit gyorsítottam rajta, hogy porcukorral készítem, amit apránként adagolok felverés közben a tojásokhoz. Így kb. 6-8 perc alatt krémes lesz a cukros tojás.

Két adagot sütöttem 20×30 cm-es tepsiben. Kihűlés után lehetőleg még egy napot érdemes várni. Addig tiszta konyharuhával takarjuk le a piskótát, hogy ne száradjon meg.
Ketté vágtam a lapokat és egy nagy tálcára egymás mellé helyeztem az alsó részeket. Megkentem a csokikrémmel és rátettem a tetejüket. Középről egy darabot ék alakban kivágtam, ebből készült a könyvjelző (bár a családomat ismerve gyanítom, hogy egyébként se veszett volna kárba 🙂 ). A világos krémet úgy egyengettem el, hogy nyitott könyv formája legyen a tortának. Korábban már készítettem hasonlót Krisztián elsőáldozással egybekötött szülinapjára.

A régebbi tortákat itt lehet megnézni.

A krém is nagyon egyszerű, ezt saját magam találtam ki. 4 dl tejben megfőztem két csomag csokipudingot, a végén hozzákevertem kb. 10 dkg porcukrot és 1 tábla étcsokoládét. Amikor kihűlt, habosra kevertem 20 dkg vajjal (margarinnal). A tetején levő világos krémhez vaníliás pudingot és fehér csokit használtam.

Ezt a képet használtam sablonként:

csalad_konf

Dekorálás:

Szövegszerkesztő programmal elkészítettem a feliratot, majd átmásoltam sütőpapírra (akinek van nyomtatója, annak még egyszerűbb a dolga). Fölé tettem egy tiszta sütőpapírt és olvasztott csokival követtem a vonalakat. Vigyázat! A betűknél mindenképpen fordítva  tegyük a sablont. Ezután kb. 10 percre betettem a csokifigurákat sütőpapírral együtt a fagyasztóba és utána simán le lehet ezeket húzni.

DSCN1254DSCN1253 Még egy dologgal készültem, de sajnos erre már nem maradt idő. Virágokat és epreket varrtunk volna. Készítettem egy kis összeállítást előtte, hogy mikre lehet felhasználni ezeket. Lehet pl. hajcsattartó, csaton, hajgumin, hajpánton dísz, kitűző, nyakpánt, táskadísz, cipzár húzóján fityegő, tűtartó,ezen kívül az eper még babakonyhában is kelendő. Van még valakinek felhasználási ötlete?DSCN1256

A lányokon nagyon jól állt, a képek nem is adják vissza, hogy mennyire:

DSCN1285 DSCN1287

Bébiételes üveg újrahasznosítása tűtartó és -párna: DSCN1258

Én ezt az eper szabásmintát használtam:

strawberry ptn

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s