21. Karácsonyi ötletek SK – gyertyaöntés

Már évek óta terveztem, hogy az összegyűjtött adventi, szülinapi és egyéb gyertyák maradékából valamit készítek. Ma jött el a a pillanat és meg kell állapítanom, hogy egyáltalán nem bonyolult feladat. Előtte persze körbejártam a témát. Alább ti is megtekinthetitek. A gyerekeket viszont csak felügyelet mellett engedjük, mert komoly égési sérüléseket lehet egy ügyetlen mozdulattal szerezni.

Fogtam két üres konzervdobozt, beletettem a maradék gyertyacsonkokat és forró vízbe állítottam. Viszonylag rövid idő alatt folyóssá vált az egész. Az egyikbe piros, a másikba zöld gyertyamaradékot is tettem.

A kimosott befőttes üvegbe kanócot tettem. A megolvadt gyertyákból ki tudtam szedni a fémtalpakat, ezen átfűztem a kanócot, megcsomóztam és kiégethető gyurmával leragasztottam az üveg aljába.

A kilógó kanócot egy csipesszel rögzítettem, hogy középen maradjon.A bal oldali gyertya ugyanabból az olvadékból készült, csak hozzátettem a feljebb látható kis darab zsírkrétát.

A kihűlt gyertyákat arany színű lakkfilccel díszítettem. A négy adventi hetet jelképező számot rárajzoltam, illetve a tetejét befestettem. Nem lett tökéletes, a tetejéhez jobb lett volna akrilfesték.

A kész adventi gyertya:

Finom illatú gyertyatartókat és gyertyákat alkothatunk citromból és almából, bár ezek 1-2 napig tarthatók csak el:

videó

Kisgyerekkel inkább így készítsük.

Jó ötletek találhatok még itt is.

Haladóknak ezen az oldalon találunk még tippeket.

Ráadásként pedig jöjjön még egy ötlet:

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s