16. Karácsonyi ötletek – készpénz ajándékba kreatívan

Sokan azt kérik inkább ajándék helyett, hogy ünnepekkor pénzt adjanak a rokonok. Vagy éppenséggel a rokonok gondolják úgy, hogy egyszerűbb ez a megoldás számukra. Nem kell kitalálni, mit szeretne az illető, nem kell az üzleteket járni, az ajándékozott azt vesz rajta amit szeretne. Így aztán mindenki jól jár.
Így viszont az ajándékozás, a meglepetés öröme biztosan elmarad.
Mikor kisebbek voltak a gyerekek, akkor a nagyszülők egyik részről lesték minden kívánságukat (legdrágább talán a bőr focilabda volt) és maguk vásároltak ajándékot, a másik részről viszont ránk bízták, hogy minek örülne, így mi vettük meg a nevükben.
Azt viszont biztosan állíthatom, hogy a játékok nagy részére már nem is emlékeznek, az alábbiakat viszont minden évben halljuk:

Emlékszel, mikor kimentünk szánkózni az erődhöz?
Ugye milyen szuper hóembert építettem?
Tudod, mikor legyőztem a papát sakkban.
Milyen jót csocsóztunk apával!
Most is átmegyünk majd korcsolyázni?
Megyünk a szünetben Laci bácsiékhoz?
Idén meggyújthatom én is a gyertyákat (csillagszórókat)?
Anya, légyszíves gyere mesélni!
Nézzük meg együtt ezt a filmet!

Most, hogy már nagyobbak inkább pénzt kapnak a nagyszülőktől (nem túl nagy összeget és mindig valamire spórolnak :-)), de azért valamilyen jelképes ajándék is kerül mellé.

Mi tavaly családilag úgy döntöttünk, hogy szívesebben költjük valamilyen közös programra a karácsonyi ajándékokra szánt pénzt, mint 120. játékra. A fiúk is sokkal jobban örülnek neki. Remélem esni fog a hó, mert szánkózást terveztünk, utána pedig élményfürdőt. Persze azért valamit biztos fogok készíteni nekik. 🙂

Egy kis kitérő a közös időtöltések kapcsán:

Megemlítettem, hogy befizettem ma a TV-díjat. Erre a fiúk csodálkozva mondják: “De hiszen alig nézzük. Akkor is kell fizetni?” Attól tartok az előző mondat nem sok családban hangzik el. 😦 Most egyébként a Rózsa Sándor a sláger, abból néznek 1-1 részt esténként DVD-ről. Előtte pedig szinte minden este 1 fejezetet olvastam nekik a Tamás bátya kunyhójából, de még nem értünk a végére. A Koldus és királyfit is nagyon élvezték és azon gondolkodom, mi legyen a következő. Nekem az Ő korukban Verne Kétévi vakációja volt a kedvencem. Nekik eddig a Kököjszi és Bobojsza tetszett a legjobban, tavaly, mikor Grétit vártuk, már vagy harmadszor olvastam nekik újra. Krisztiánt az önállóan olvasottakból az Oroszlánszívű testvérek fogta meg legjobban.

Ha viszont mindenképpen pénzt adunk (szerintem a vásárlási utalvány se sokkal jobb), akkor legalább valamilyen jelképes apróságot tegyünk mellé, ha lehet akkor saját készítésűt (legalább egy üdvözlőlapot). Annak meg egyáltalán nincs értelme, hogy borítékokat csereberéljünk.

Az alábbiakban mindenesetre összegyűjtöttem néhány képet arról, hogyan lehet ötletesen pénzt átadni. Azokat a már klasszikusnak mondható megoldásokat kihagytam, amiket esküvőkön látni. A képek magukért beszélnek:

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

Ha további pénz origami ötleteket keresel, akkor ide kattints!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s