Farsang eredete és hagyományai

A tavalyi komáromi Téltemető videója:

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (most február 13.), a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül . A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást. Erről személyes élményekkel és saját képekkel illusztrálva a következő bejegyzésben fogok írni.

A farsang elnevezése és a legrégebbi szokásadatok középkori német polgári hatásra vallanak, de vannak az Anjouk és Mátyás király udvarából itáliai hatásra utaló adatok is.

A farsang a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon”, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. Erre utal az ünnepnapok elnevezése is (pl.: első menyegzős vasárnap = vízkereszt utáni első vasárnap, vővasárnap = farsangvasárnap az ifjú férj az após kontójára fogyasztott, stb.). A falvakban a legények szervezték a bálokat. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legényeknek, akik a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjukra tűzték a bokrétát. A báli szezon és táncmulatság lényege az eljegyzés volt.

A farsangvasárnap a farsangi időszak végén levő farsang farkának első napja. Számos helyen ezen a napon tűzték a legények kalapjukra a kiválasztott lányok bokrétáját. További elnevezései: csonthagyóvasárnap, ötvenedvasárnap, sonkahagyóvasárnap, hathagyóvasárnap, kilencben hagyó harmad vasárnap, piroskavasárnap (piroska nevű kalács után), vővasárnap (ifjú férj a lány családjának kontójára mulatott), sardóvasárnap (sodrózás jelentése szerencsekívánás), vajhagyóvasárnap (görög katolikusoknál). hétfő a farsang farkának középső napja. Gyakran ezen a napon tartották az asszonyfarsangot. Ezen a napon a nők korlátlanul ihattak, zeneszó mellett nótáztak, férfi módra mulattak. Ezután húsvétig már tilos volt az esküvő, a tánc és a vígadalom. További elnevezései: húshagyó hétfő, böjtelő hétfő.
A húshagyó kedd, a farsang és egyben a farsang farkának utolsó napja. A farsangtemetés időpontja. További elnevezései: húshagyási kedd, farsangkedd, madzaghagyókedd (ez utóbbi utalás a madzagon lógó ételek elfogyására) Ezen a napon általában szalmabábut vagy koporsót égettek, jelképesen lezárták a farsangot és a telet.
A húshagyó keddet követi a hamvazószerda, ami a 40 napos nagyböjt kezdete. A mai magyar gyakorlat szerint az ezt követő nap a torkos csütörtök, de ezt tévesen élesztették újjá ezen a napon, mert valós időpontja egy héttel korábbra esik.

Koncz király és Cibere vajda egy Európa szerte elterjedt szokás, dramatikus játék. Cibere vajda neve a böjti ételt, a ciberét jelképezi, Koncz király pedig a húsos, zsíros ételeket. Vízkeresztkor és húshagyókedden megküzdöttek egymással, első esetben Konc király, másodízben pedig Cibere vajda nyerte a párviadalt. Farsangi szokások keretében szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet.

A Mura-vidéki falvakban disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték a farsangot. A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele. A Szerémségben az első napon fánkot sütöttek, hogy ne vigye el a vihar a háztetőt.

Jellegzetes farsangi étel a Tápió menti falvakban is a farsangi fánk, melyet itt többnyire pampuskának neveznek. Ezzel kínálják a látogatókat, és a köszöntőknek is ebből adnak. A másik jellegzetes étel a herőce, a forgácsfánk. Emellett népszerű volt ilyenkor a kocsonya, amiből a bálra is vittek.

A Bács megyei Topolyán az első fánkot eltették, megszárították és porrá törték, majd gyógyszerként a beteg állat ételébe keverték. A rétest is figyelték, ha jól nyúlt, akkor úgy vélték, hogy a család szerencséje biztosítva van a következő esztendőre. A farsangi ételekből eltettek egy-egy falatot, akárcsak a karácsonyiból, s ezt alkalmas gyógyszernek tartották a beteg jószág ételébe keverve. Fekete tyúkot vágtak azzal a magyarázattal, hogy a mája szerencsét hoz. Nádudvaron pedig azért vágtak fekete tyúkot, hogy ne hulljon a baromfi, és e célból a fekete tyúk vérét szárítva eltették. A többi farsangi napon készített ételnek is különleges jelentőséget tulajdonítottak. Berettyóújfalun így nyilatkozott egy asszony: „Húshagyókor nagyanyám laskatisztát főzött tyúkhússal. Vékonyra vágta a laskát, hogy hosszú, vékonyszálú legyík a kender. Ha főzte óvatosan rázta, hogy össze ne szakaggyík”

Mindenütt arra törekedtek, hogy az ételeket hamvazószerdáig elfogyasszák, mert akkor kezdődik a böjt. A szlavóniai Kórógyon mondják: „Inkább a has fakaggyon, mincsen az a kicsi étel megmaraggyon”. Hamvazószerdán, más néven szárazszerdán vagy böjtfogadószerdán a Szerémségben már csak krumplilevest és bodagot (lepényféle) készítettek. A hamvazószerda utáni napot csonkacsütörtökként említik, mert ilyenkor lehetett elfogyasztani a farsangi ételek maradékát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig (kivéve csonkacsütörtököt) a katolikusok sokfelé nem ettek húst és zsíros ételeket.

Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Igen változatosak e farsangköszöntők, melyek a magyar nyelvterületen mindenütt megtalálhatók voltak. Ilyenkor is igyekeztek biztosítani az elkövetkezendő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát a kimondott szó mágikus erejével.
A Dunántúlon vízkereszttől húshagyóig csoportosan jártak házról házra többnyire a fiúgyermekek ünnepet köszöntő, jókívánságmondó, adománykérő énekekkel, melyeknek egyik jellegzetes szövegeleme a következő volt:

Hipp, hopp, fársáng! Itt ölték az ártányt,
nem adják a máját, csak a szalonnáját.

Ez az ének általában bebocsátást kérő, jókívánságmondó és adománykérő versekkel egészül ki. Gyakran kerül bele vénlánycsúfoló szöveg is.

Termékenységvarázsló cselekményekkel is kiegészülhet a farsangolás. Például a Baranya megyei Ócsárdon a gazdasszony kukoricát szórt a farsangolók lába alá, hogy minél több csirkéje keljen ki, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel. Hosszúhetényben a gazdasszony a következő szavak kíséretében tűzte a farsangosok nyársára a szalonnát: „Gyertek ide fiaim azzal a nyárssal! Rátüzöm a szalonnát, hogy szép megölőjeim [hízóim] legyenek!”

Sajómercsén is jártak a fiúgyerekek nyárssal házról házra a következő mondóka kíséretében:

Óh, óh farsang kedves idő
Elmúlt már az óesztendő,
Ez újban is vigadjanak,
Ha nem adnak szalonnát,
Farkas hordja a disznát,
Ha nem adnak tojáskát,
Girind (= görény) hordja a tyúkját.

Nyitra megyében – Kodály Zoltán század eleji leírása szerint – a lánykák korán reggel (Béden már hajnali szürkületkor) kezdik a házakat járni. Jókívánságaik mellett a refrént ismételve éneklik a következő szöveget:

Agyigó, agyigó fassang, fassang,
A konkóját letiporjuk, a buzáját felemeljük,
Agyigó, agyigó fassang, fassang!

Végezetül adományt kértek, ahol nem kaptak, fenyegetőztek:

„Pocik egye kalásztokat, geriny egye tyukotokat!”

Eladó lányok jártak farsangot köszönteni a Heves megyei Maconkán:

Farsang, farsang három napja,
itt hagyott a lányok anyja.
Győjjék haza, Pesta bácsi,
mind eladták aj jányokat,
Kit görheér, kit máléér,
Bagi Katyit egy bimbóér,
ak kondásnét egy malacér,
ak kántornét egy szoknyáér,
a lovásznét egy csikóér.

Haja kincs, haja kincs, nekem vót, de már nincs,
elhagyott, aki vót, hol vegyek ollyan jót,
la-la-la, ja-la-la, hol vegyek ollyan jót?

Ha nem kaptak tojást, így fenyegtőztek:

„Ne keljen meg a cipójuk!” (MNT II. 70., 71. sz.).

Csak Nyitra megyéből ismert két farsangköszöntő szokás a tananajozás és a sárdozás. A farsang előtti vasárnap neve tananaj. Ezen a napon 8–10 éves lányok járták a falut énekelve:

Ta-na-naj, ta-na-naj, Tót Lőrinc!
Táncba ugrott a kakas,
fődöntötte a vajat.
Mivel sütyik a rétest?
Kútyi vízvel gyúruk,
pataki vízvel vajazzuk.

Szá’ le konkó, szá’ le,
Valahun ürgelyuk, pociklyuk,
ugor’ búza, ugor’!
annyi búzájuk legyen keteknek!

A háziaktól szalonnát, kolbászt, tojást kaptak.

Farsangvasárnap volt a sárdozás ideje. Egyes falvakban fiúgyerekek, de például Gímesen a bakter járt házról házra:

Sárdó, gyűjj el,
hozz meleget!
Micsodái meleget?
Nyári meleget.
Haj, székecske, székecske,
szőlőhegyen dombocska!

A menyhei lyányok
mind a vízbe hútak,
lapu alatt lapognak,
csovány alatt cicognak.

Amennyi ürgelyuk, pociklyuk,
annyi verem búzajuk legyen keteknek!

DRAMATIKUS JÁTÉKOK

A farsangi szokások másik jellegzetes és ugyancsak változatos csoportját alkották a dramatikus játékok. E játékok helyszíne többnyire a fonó, tollfosztó, disznótor volt. A dramatikus játékok változatossága, sokszínűsége ugyancsak jellemző az egész magyar nyelvterületre. E helyütt csak néhány példával jellemezzük a szokásokat.

Világszerte, így a magyar nyelvterületen is a farsang adott alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére. Megjelenítettek ún. zsánerfigurákat, például cigányasszonyt, ördögöt, kereskedőt, törököt stb., ijesztő csúfnak és szépnek nevezett figurákat.

A Drávaszögben maszkos alakok járták az utcákat, és a házaknál tojást gyűjtöttek. Ördögnek, cigányasszonynak, katonának, töröknek, halásznak, menyasszonynak öltöztek a férfiak, legények.

Medvesalján a farsang időszakában a fonókat és azokat a házakat keresték fel, ahol disznót öltek. Kedvelt alak volt a menyecske és a legény. Rossz ruhákat vettek magukra, a fejükre harisnyát húztak vagy álarcot tettek. Nem szólaltak meg, nehogy felismerjék őket. Általában a lányok öltöztek így, és vasbábának nevezték őket. Kalotaszegen „szép” és „csúnya farsangosnak” öltöztek. A legények lányoknak, úriasszonyoknak, a lányok úrnak, szép legénynek öltöztek. Ezek a szép farsangosok. Táncoltak a felkeresett fonóházakban az ott lévőkkel. A „csúf farsangosok” cigány, kéményseprő, halál, boszorkány (stb.) jelmezét öltötték. A „csúf farsangosok” ijesztgették a fonóbelieket és incselkedtek velük. Magyarvistán a csúf farsangosok nótája így hangzott:

Illik a tánc a rongyosnak,
Ki nem tudja csak mocskolja,
Tararajra tararara
Tararara tararara.

Ameddig ér az a kabát,
Addig egye fene magát!
Tararata, tararara
Tararajra tararara.

Magyarózdon szintén a fonóházakat keresték fel az ijesztő maszkokba, jelmezekbe öltözött-csoportok. A szokást itt buduhálázásnak nevezték.

A Csallóközben nagyobb csoportokban jártak a legények húshagyókedden. Női ruhát viseltek, cigánynak, katonának, koldusnak, menyasszonynak stb. öltöztek. A fejükre harisnyát húztak, vagy bekormozták, belisztezték az arcukat. A házaknál nagy felfordulást csaptak, és igyekeztek ételeket elcsenni. Adományként lisztet, szalonnát, kolbászt kaptak. Az alakoskodókat dőréknek nevezték. Hasonló jellegű szokás él Mohán, ahol tikverőzésnek nevezik. A maszkos alakok bekormozzák a járókelőket, megpiszkálják a tyúkólakat. Az Eger környéki remélés szereplői ugyancsak változatos jelmezekben vonultak fel. Soraikban menyasszony, vőlegény, várandós asszony, kéményseprő, köszörűs, borbély stb. volt.

Észak-Bánátban, Verbicán hamvazószerdán tréfás hamvazkodás volt szokásban. Egy legény lepedőbe burkolva, papírból készült püspöksüveggel a fején cipőpasztás dobozban hamut vagy kormot vitt magával. Egy másik legény papnak öltözött, kukoricaszárból készített keresztet vitt, másik négy pedig a feje fölött baldachin módjára pokrócot feszített ki. Aki engedte a hamvazást, annak csak egy keresztet rajzoltak a homlokára, aki ellenkezett, annak az egész arcát bekenték. A házaknál tojást, kolbászt csentek el.

Kedveltek voltak a különféle állatmaszkok, medve, ló, kecske, gólya és mások. Többnyire a fonóházakat keresték fel. A medvét táncoltatták, a gólya a lányokat próbálta csipkedni, a kecskére alkudoztak. A néma jelenetektől, a pantomimszerű játéktól a párbeszédes formákig sokféle változata élt e dramatikus szokásoknak.

A Drávaszögben a házakat felkereső maszkos alakok között ökör és medve is szerepelt.

Várdarócon húshagyókedden a „kakasok” jártak. Négy-öt fiú rossz ruhába öltözött, az arcukra kakasmaszkot tettek. Úgy ugráltak a lányokra, mint a kakas a tyúkra. Jutalmuk tojás volt, amit kosarakba gyűjtöttek. E szokásban is jól tükröződnek a termékenységvarázslás nyomai.

Kalotaszegen a „csúf farsangosok” kecske-, ló-, medvemaszkot készítettek a már említetteken kívül.

A farsangi dramatikus játékok között ismert volt a lakodalmas és a halottas játék is.

Medvesalján a farsangi jelmezesek menyasszonynak is felöltöztek, és a házaknál lakodalmas énekeket énekeltek. Az Ipoly menti falvakban a farsang ideje alatt gyakran rendeztek „lagzit”. Hidvégen például három fonóház együtt játszotta el. Az egyik helyről indult a beöltöztetett „menyasszony”, a másikból a „vőlegény”, és együtt mentek a harmadik helyre „eskünnyi”. Énekszóval vonultak végig a fiatalok kíséretében a falun.

A halottas játékoknak, temetési paródiáknak különös jelentőségük volt a farsangi időszak végén, mert összekapcsolódtak a farsang temetésével. Például a medvesalji Hidegkúton menyasszonynak öltöztetett bábut vagy egy menyasszonyt alakító lányt búcsúztattak és sirattak el farsang keddjén a mulatságot megszakítva. A Középső-Ipoly vidékén trágyahordó saroglyára rossz ládát vagy szalmazsákot tettek, ezt négy legény vitte a vállán. Másik kettő a papot, illetve a kántort utánozta. Ének kíséretében égették el a szalmazsákot vagy ládát. A borsodi barkóságnál is a temetési paródia több változatát jegyezték fel. Itt a farsangi időben tartott mulatság zárult böjtfogadó szerdán a pikáns szövegekkel megtűzdelt „halott”-búcsúztatóval.

A farsangi dramatikus játékok sorában ugyancsak népszerűek a kivégzést mímelő játékok. Húshagyókedden – főleg a keleti palócoknál – két férfi rabnak, kettő hóhérnak öltözik. A kocsma elé vagy a falu főterére viszik őket, ahol rájuk olvassák a falu bűneit és „kivégzik” őket: a fejükre helyezett cserépfazekat leverik a fejükről.

TÁNCMULATSÁGOK

A táncmulatságok legfőbb ideje a farsang volt. Ezek egy része a fonóban zajlott. „Farsangban legalább egyszer minden leány egy kevés lisztet vagy zsírt hoz, s az így összegyűlt készletből pogácsát sütnek, aztán táncolnak” – írta Reső Ensel Sándor a múlt században az agárdi fonóról (Réső Ensel 1867: 20). A Bódva vidékén a két világháború között batyus mulatságokat szerveztek a fonóban farsang keddjén. A lányok kolbászt és herőcét, a legények italt vittek. Kemenesalján sudri volt a munkavégző mulatság neve. Muzsikáról a legények, élelemről a lányok gondoskodtak.

A táncmulatságok, bálok többsége azonban a kocsmában vagy bérelt házaknál zajlott. Minden társadalmi réteg megrendezte a maga bálját. A szervezők a mindenkori legények voltak. A palóc vidékekről származó adatok szerint a mulatságokat többnyire megelőzte a legények házról házra járó adománygyűjtése, mely gyakran összekapcsolódott a lányok táncmulatságba hívásával. Például az Ipoly menti Pereszlényben az első világháború előtt az volt a szokás, hogy a legények farsang utolsó szombatjának estéjén járták sorra a házakat. A jobb módúak 8–10, a szegényebbek 4–6 tojást adtak és 1 Ft-ot, ha számítottak a legényre, 2 Ft-ot is. A tojás egy részét a pap kapta meg, amiért a táncmulatság kérvényét aláírta. A bevételből fogadták a muzsikusokat. Borsodivánkán és Domaházán a legények vezetőséget választottak, és a mulatság rendezéséhez szükséges pénzt összekoledálták. Volt, ahol a zenészeknek szánt pénzt a mulatság helyszínén gyűjtötték össze. A Nyitra megyei Menyhén a tánchelyiségben volt az ún. tőkeszedés. A legénybíró felállt egy székre, onnan jelentette be a tőkeszedést. A leány a mulatsághoz való hozzájárulását annak a legénynek adta, akivel táncolt. A legénybírónak a legény továbbította a pénzt.

A farsangi mulatságoknak rendkívül fontos szerepük volt a párválasztásban. Az egész magyar nyelvterületen számos adat bizonyítja, hogy a lányok ilyenkor adták a legényeknek a bokrétát a kalapjukra. Az Ipoly menti falvakban a lányok már a farsang előtti héten küldték el a bokrétát a kiszemelt legénynek, amit általában a lány keresztanyja vitt el. A bokrétát a legények farsangvasárnap a kalapjukra tűzték, így mentek el táncolni. Volt olyan legény, aki több lánytól kapott bokrétát, de azzal a lánnyal kellett először táncolnia, akitől az elsőt kapta. A legények azt a bokrétát tűzték a kalapjuk elejére, amit a nekik legjobban tetsző lánytól kaptak. Az andrásfalvi székelyeknél az a lány, akinek a legény már hosszabb ideje udvarolt, bokrétát és keszkenőt adott a „hushagyati” bálban. Tánc közben elkérte vagy ellopta a legény kalapját és rávarrta a bokrétát. a keszkenőt pedig a legény mellére tűzte. A legény megölelte és megcsókolta a lányt és táncba vitte. Ezt a nyilvános színvallást hamarosan követte a lánykérés. A Győr-Sopron megyei Himodon a legények házról házra járva hívogatták a lányokat, akiktől ilyenkor rozmaringot kaptak a kalapjukra. Galgamácsán „A farsangi bálba rozmaringos, aranyporos bokrétás kalappal ment az a legény, aki komolyan udvarolt egy lánynak. Ez volt azután az asszonyok fő témája. Vajon ki tűzte fel. Elveszi-e a lányt?” Arra is van adat, hogy a lányok hívogatták a legényeket a fonóbeli farsangi mulatságra. „Bocsárlapujtőn a lányok mise után sorra járták a házakat. Egyikük nyársat vitt, másik fedeles kosarat. Minden háznál énekeltek, kolbászt, szalonnát, tojást kaptak. Meghívták a legényeket a fonóba, ott elvették a kalapjukat és felbokrétázták. Azt azután a legényeknek ki kellett fizetni, az összegyűlt pénzen vették a bort. A vacsora után éjfélig táncoltak”.

A farsangi mulatságok minden korosztály számára lehetőséget adtak a táncra, szórakozásra. Néhány feljegyzés arról tanúskodik, hogy ilyenkor sor kerülhetett az asszonyok külön mulatságára. Mátraalmáson az asszonyfarsang a délelőtti csoportos, maszkos felvonulásból, a férfiak tréfás „megborotválásából”, valamint az esti asszonybálból állt. Kalotaszegen „pótoltak” az asszonyok. Összegyűltek harmincan, harmincöten egy háznál, pálinkát, sört ittak, ettek, zenészt fogadtak. Farsang egyik szombatján mulatnak magukban, férfiakat nem engednek be. Az asszonyok farsangi mulatságáról a 15. század óta van tudomásunk.

A farsangi mulatságok kapcsán végezetül szólnunk kell az ilyenkor szokásos vetélkedő játékokról és a legényavatásról.

A kakasütésre húsvét, lakodalom, sőt aratás és a farsang adott alkalmat. A kakasütés ősi, nemzetközileg is jól ismert játék. Kopácson a kocsma melletti téren levágott kakasfejet ástak a földbe. A vállalkozó szellemű legénynek bekötött szemmel kellett bottal eltalálnia a kakasfejet. Ha sikerült, akkor jutalomból a kakasból paprikást főztek neki az esti mulatságon. Bellyén a lábánál beásott egész kakast igyekeztek bekötött szemmel leütni.

A Nyitra megyei falvakban farsangkor volt a legényavatás. Ezekben a falvakban felcéhelésnek nevezték a szokást. A 16–17 éves legények keresztapát választottak maguknak. Áldomást ittak, s ettől kezdve magázódtak. A legényavatás után udvarolhatott a legény, mehetett a mulatságokba, kocsmába járhatott, dohányozhatott, megillették azok a jogok, melyek a helyi szokásoknak megfelelően a legények korcsoportjára voltak jellemzőek. Az avatásra általában az év egyik ünnepnapján került sor – vízzel, borral, pálinkával „bekeresztelve” vagy pofon- és pálcaütéssel. A farsangi legényavatásra többnyire farsangvasárnap és hamvazószerdán kerítettek sort.

VÉNLÁNYCSÚFOLÁS

Az udvarlás, párválasztás és főképpen a házasságkötések, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos, magyar paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan, olykor durván figyelmeztessék azokat, akik ugyan már elérték a megfelelő kort, de mégsem mentek férjhez. Van adat arra, hogy vénlegényeket is csúfoltak, de a szokások többsége a vénlányokra vonatkozik. Vénlányoknak azok a lányok számítottak, akik egy-két évvel vagy többel túlhaladták a házasságkötés helyileg ideálisnak tartott időpontját.

A farsangi vénlánycsúfolás négy fő változatáról vannak leírásaink a magyar nyelvterületről. Ezek a következők: a tuskóhúzás, a kongózás, az ún. szűzgulyahajtás és az állakodalom.

A tuskót nagy zajjal végighúzták az utcán, majd a vénlányok ajtajára kötötték vagy a kapujához támasztották. Észak-Bánátban a legények felkeresték a lányos házakat. Két legény húzta a tuskót, a harmadik nyomta, és valósággal felszántották a ház földjét. A lányokat még be is kormozták. A Drávaszögben, Laskán hamvazószerdán nagy tuskókat hentergettek a férfiak, legények a lányos házak és özvegyasszonyok kapuja elé. A nézők közti fiatal lányok hangosan kiabálták:

Elmúlt farsang, itt hagyott,
Nagylányoknak bút hagyott,
De énnékem nem hagyott,
Mert én kicsi vagyok.

Szegeden is hamvazószerdán volt szokás a tuskóhúzás. Maszkos felvonulást rendeztek, egy legény ostorral hajtotta a menetet. A farsangkor férjhez nem ment lányok ablaka alatt különösen nagy lármát csaptak. A tőkét, a tuskót is ilyen háznál hagyták, miközben a következőt kiabálták:

Ij ju, ju, ju, vén ju,
Kimarattam a farsangbu!

Göcsejben – Gönczi Ferenc leírása szerint – „Húshagyókedden éjjel némely községben a legények a lányos házak szobaajtai elé nagy tuskókat, faragóbakot raknak, s ezeket az ajtókilincsre is rákötözik, hogy a leány, akinek először illik felkelni a dolog után nézni ki ne tudjon jönni. Ez a lányra nézve figyelmeztetés, hogy nem ment férjhez, hát húzza a tuskót”. Erdélyi leírások ugyancsak húshagyókeddi tuskóhúzásról emlékeznek meg. Szalárdon az utcaajtó kilincsére kötötték a tuskót nagy lármával, Koroknán két legény húzta a tuskót, az egyikük vénlánynak, a másik vénlegénynek öltözött, és ezt énekelték:

Húshagyó, húshagyó
Engem ugyan itthagyó!

A Nyitra megyei Vágfarkasdon a legények közül az egyik csuhás barátnak öltözött. Óriási fatönköket húztak magukkal, melyeket a vénlányok ajtaja elé gördítettek, miközben vénlánycsúfoló éneket énekeltek:

1. Ecce neki dáridom, a farsangot bevártam,
de vőlegényt nem kaptam, jaj, de hoppon maradtam.

2. Várok még egy farsangot
tán majd valakit fogok
S ha vőlegényt nem kapok
apácának beállok.

3. Ó te rozzant kaloda,
nem való vagy te oda!
Nem való vagy te másra
fűtőnek a pokolba.

A vénlánycsúfolás másik kedvelt módja volt a kongózás. Ez a szokás zajcsapással és rigmusok bekiabálásával járt. A beregi Tiszaháton a farsang alatt el nem kelt lányok háza előtt kolompoltak, tepsikkel, fazekakkal nagy zajt csaptak és kiabálták:
d
Húshagyó, húshagyó
Ezt a kislányt itthonhagyó!

A Győr-Sopron megyei Vitnyéd községben húshagyókedden 13–14 éves fiúk járták végig a falut. A kezükben fedőket vittek, amit összeveregettek, miközben énekeltek:

Jujj farsang, jujj farsang!
– majd felsorolták azoknak a nevét, akit nem vett el az a legény, aki egész évben udvarolt neki. Ha egyáltalán nem volt esküvő, azt kiabálták: „Megkoszosút a farsang!” A kongózás szokásának változata, sajátos vénlánycsúfoló szokás él a Jászságban és a Tápió menti falvakban, az ún. bakfazékdobás vagy más néven ciberefazék-hordás. A legények a lányos ház küszöbére, udvarába rossz fazekakat dobtak, esetleg szeméttel megtömve. Az udvarló legény azonban az ajándékait tette a fazékba. Tápiógyörgyén a legény bosszúból vitte annak a lánynak, aki nem ment hozzá feleségül. A ciberefazék dobásakor így kiáltott: „Szűrd a ciberét!” .

Az ún. szűzgulyahajtás század eleji leírása a Bereg megyei Fornos községből így hangzik: „Farsang utolsó estéjén a fiúk a lányos ház elé vonulnak, s ott csengővel, kongóval, ostorral, kolomppal, rossz bádoggal fülsiketítő lármát csapnak, visongatnak, élesen fütyülnek, sivítanak, majd azt kiabálják: »húshagyó, húshagyó, lányokat itthonhagyó!« Esetleg azt kiáltja a legény: »kinek van eladólánya, hajtsa ki a szűzgulyába!« A lány visszafelel: »rönköt emelj, szakadj meg, mért nem házasodtál meg!« A legényes ház előtt meg így kiáltoznak: »árpakenyér, zabkenyér mér maradtál vénlegény?«”

Az 1930-as években Ajak községben hasonló szokás élt. Rossz pléhdarabokat, vedreket ütöttek, górétrombitát fújtak és kiáltoztak a legények:

Húshagyó,
Itt maradt az eladó!

Bentről így kiáltottak ki:

Emejj dücsköt, szakaggy meg,
Mér nem házasottál meg?

Visszakiáltanak:

Akinek van nagy jánya,
Hajcsa ki a gujára!
Ha a háznál legény is volt, ostorral kergette el a csúfolókat, s ha elérte őket, jót húzott rájuk.

A vénlánycsúfoló szokások közül leginkább színjátékszerű az állakodalom, a rönkhúzással egybekötött tréfás lakodalom. Erre a szokásra főként a Dunántúlról vannak leírásaink, de Erdélyben is szokás volt a tuskóval való végigvonulás lakodalmi menet formájában. Például Bonchidán elöl két betyár vonult ostort csattogtatva, utánuk a menyasszony, vőlegény, vőfélyek, koszorúslányok, leghátul négy, vénlánynak öltözött alakoskodó tollal behintett fehér hajjal húzta a lánccal vagy kötéllel bekötött butykost, amivel a vénlányos házak ajtaját beverték.Az állakodalom rendezésére akkor került sor, ha a farsang időszakában egyetlen lakodalmat sem rendeztek.

Szent András-napi szokások és vásár

Egyik kolléganőm hívta fel a figyelmemet, hogy Rév-Komáromban ezen a hétvégén tartják a szokásos  András-napi vásárt. Ahogy olvasgattam a cikkeket és nézegettem a képeket már éreztem szinte a forralt bor, a mézbor, a sült pecsenye, kolbász és a sült gesztenye illatát. A finomságokon kívül persze megtekinthetők a kézművesek portékái és mindenféle vásári látványosságok.

Pénteken 10-től 20 óráig, szombaton 8-tól 20 óráig, vasárnap pedig 8-tól 16 óráig várják a látogatókat.

Tudtam eddig is, hogy létezik, de valahogy ez az esemény eddig kimaradt az életünkből. Pedig rövid sétával gyalog is megközelíthetjük. Talán majd az idén, bár a gyerekeknek tanítás van, Péter pedig ma vitte végre a szakdolgozatát leadni.

Az óvodában egyébként rendszeresen ünnepelik a gyerekekkel ezt a napot, dallal, tánccal és mondókákkal, a bemutatóra a szülőket és az első osztályosokat is meghívják.

Szent András apostol, a keleti egyház védőszentje az első században élt. Jézus tizenkét tanítványának volt az egyike, Simon Péter testvére. Életéről igen keveset tudunk, a hagyomány szerint a Volgáig terjedő keleti területeken hirdette az evangéliumot, ezért vált Oroszország (ezen kívül még Írországé és Görögországé is) védőszentjévé. Mikor térítőútjáról visszatért, megalapította a bizánci egyházat, s nem sokkal ezután vértanúságot szenvedett. Ferdén állított keresztre feszítették, ez az András-kereszt. András a középkorban, főleg a szláv területeken különösen kedvelt szentek közé tartozott, innen terjedt el a tisztelete az egykori Magyarországon. Szent András napját a XVI. század végétől ünnepeljük.

“András apostol nagyon fontos személy a magyar nemzet emlékezetében. Annál is inkább, mivel a magyarság önmagát szkítának jelölte meg ezer éven át, és számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a mai napig a gazdag magyar kulturában. Továbbá a honfoglaláskori arab és európai írók mind, de a magyarság szövetségesei és ellenfelei is mindannyian szkítának nevezik a magyarokat. A szkíta emlékezet ezért megtartotta azt a hagyományt, hogy a magyarság a jóhírt elsőként nem térítőpapoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta.

Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. Valószínűleg eme régi keresztény hit miatt jellemző lelete a magyar honfoglaláskori síroknak a kereszt.
Továbbá fennmaradt egy kevés információ a magyar táltos-hagyományokból is, mely alapján a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották, az általuk újnak nevezett, “római hittel” szemben. Ez a hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt.”
(Wass Albert: Hagyaték)

Szent András napját a XVI. Század végétől ünnepeljük. András apostol napja régebben ünnep volt sokfelé: a naphoz legközelebb eső vasárnap volt az egyházi év, advent kezdete. A naphoz, illetve estéjéhez fűződő szokások általában minden vidéken hasonlóak voltak. Közös céljuk, hogy  a fiatalok megtudják, ki lesz a házastársuk. A nap előestéjén a lányok férfinadrágot vagy gatyát, a legények női inget vagy szoknyát tettek a fejük alá, azért, hogy megálmodják, ki lesz a férjük, illetve a feleségük.

Férjjósló praktikák:

Szokás volt András-nap estéjén, hogy a lányok a zsúpfedeles házak ereszé tmegrázták, és a kötényükbe hulló magból jósoltak: ha a köténybe búza hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik.

A hallgatózásból való jóslásnak legismertebb formája az ól rugdosása, amely nemcsak András-napkor szokásos praktika. Úgy vélték, ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Ha nem ébred fel a disznó, a lány még abban az évben férjhez megy. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy anyadisznó röffent-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt.

Az András-pogácsa készítése szintén párjósló cselekmény volt. Három pogácsát sütöttek, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtettek. Kitették a küszöbre, s amelyiket a legkésőbb vitte el a kutya,  az mutatta meg a jövendőbeli nevét.

András-naphoz különböző hiedelmek kapcsolódnak, ilyen például az András-napi derelyefőzés. A lányok 8-10 cédulára fiúneveket írtak, s a cédulákat derelyébe gyúrták. Amelyik derelye először feljött a víz tetejére, azt gyorsan kikapták, s felolvasták a cédulán lévő jövendőbeli nevét.

Az András-napi férjjóslás másik módja az ólomöntés. A forró ólmot vízbe öntik és megnézik, hogy milyen szerszámhoz hasonló forma jön ki, így próbálják kitalálni a jövendőbeli foglalkozását.

A szalmakoszorú dobálás szintén a férjjóslás szertartásai közé tartozott. A lányok szalmakoszorút készítettek és megpróbálták feldobni a fára, ahányadik dobásra fennakadt, annyi év múltán mehet férjhez a lány.

A doroszlói lányok úgy próbálták kideríteni a jövőt, hogy cédulára irták fel a számba jöhető legények nevét; a cédulákat, valamint egy  fésűt és tükröt betettek a párnájuk alá. Ha a cédulán levők valamelyikével álmodtak, úgy tartották, az lesz a férjük.

Az almamagot szintén jóslóeszközként használták. András-nap előtt nagy előszeretettel ették a lányok az almát és számolták a magokat. Ha olyan almát találtak, amelyben 7 vagy 9 mag volt, akkor a magokat papírba csomagolták, András-nap estéjén a párnájuk alá tették, hogy megálmodják a férjüket.

A legények sem maradtak le kíváncsiságban a lányoktól. Ők 13 cédulára írták fel a lányneveket, ezeket a cédulákat Luca-napig egyenként eldobálták, az utolsónak maradt cédulán volt a menyasszonyjelölt neve. A lányok is gyakorolták a jóslának ezt a fajtáját.

András-napi időjóslás:

A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik.

Ha libát megtartja a jég, locsogós, vagyis sáros lesz a karácsony.

Egyes helyeken hagymakalendáriumot készítettek: egy jókora fej vöröshagymát négyfelé vágtak és ízekre szedték. Kiválasztottak 12 egészséges lemezt, mindegyikbe egy csipet sót tettek. A lemezeket sorba egy tányérba tették, miközben feljegyezték, melyik milyen hónapot jelöl. Feltették a kemence tetejére. Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az esős lesz, amelyikben nem volt víz, az száraz lesz.

Hasonló célt szolgált a gyümölcsfaág virágoztatása. A gyümölcsfa ágát vízbe tették, majd felhelyezték a kemence tetejére, ahol a melegben karácsonyig kivirágzott. Ha először az ág alsó részén jelentek meg a virágok, akkor a tél eleje zord. Ha a közepén, akkor január végén várható erős tél, ha pedig az ág hegyén virágzott ki az ág, akkor a tél vége felé köszönt be a fagy, jég, havazás.

A moldvai és gyimesi magyarok ezen a napon megfokhagymázták az ajtókat a farkasok ellen, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót,m mert úgy gondolták, ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat.

 András termőnap is. Kotlót, fát ültettek a bánátiak, disznókat párosítottak ezen a napon. De bontónap is volt: már disznót öltek, hiszen elég hidegek voltak és a hús is elfogyott. A háziférgek kiűzésének napjaként is ismeretes ez a nap.

Az András-napkor vagy néhány nappal előtte vagy utána született kismalacokat András-malacoknak mondják és azt tartják, hogy belőlük lesz a jó hízó.

András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, ezért nevezik disznóölőnek is.  Andrással befejeződnek a zajos mulatozások, “András zárja a hegedűt”. Legfeljebb az András utáni szerdán, kukaszerdán lehetett még otthon muzsikálni, de  másutt nem.

András-nap éjfélkor beáll a csend ideje, az advent.

Forrás: Móser Zoltán: Névviseletek, Wikipédia